A Fidesz az adócsökkentések kormányaként vette át a hatalmat. Matolcsy bűvészként lépett színre, valóságos adóforradalmat helyezett kilátásba, Orbán is meredeken csökkenő adókat, söralátéten elférő adóbevallást ígért. Megjegyzendő, hogy utólag sok mindent átértékel a politikai színvonal süllyedése. Annak idején mosolyogtunk, amikor Torgyán valóságos közgazdász zseniként mutatta be Szabadi Bélát. Minden viszonylagos, Matolcsyhoz képest Szabadi tulajdonképpen közgazdász zseni volt. A Fidesz kormány nagy magabiztossággal állt neki az első adóátrendezéseknek, melyektől a gazdaság látványos élénkítését remélte; ebből azonban semmi nem valósult meg.

Matolcsy filozófiája az volt, hogy a magas keresetűek jövedelemadójának csökkentése azonnal növeli a fogyasztást, ezáltal stimulálja a gazdasági növekedést. Szinte minden közgazdász jelezte, hogy az adott hazai helyzetben ennek nincs semmi realitása, mégis bevezették. A hatás természetesen a szakmai megfontolásokat, és nem a fantazmagóriát igazolta. Ugyanakkor az egykulcsos adó bevezetése és annak módja Orbánnak azt a célját is szolgálta, amely a magas jövedelműeket, úgymond a célratörő, sikeres középosztályt akarta megerősíteni, a társadalmi különbségek növelése árán is, sőt kimondható, hogy a társadalom kettészakításának törekvése is jelen volt ebben a tervben. Érdemes Bogár Lászlónak, az első Orbán kormányban a Miniszterelnöki Hivatal általános politikai államtitkáraként szerepet vállaló közgazdásznak arra a kijelentésére utalni, mely szerint az ország fejlődése megköveteli, hogy 3 millió emberről lemondjunk.

Ami a jelenlegi kormány adófilozófiáját illeti, szükséges egy elvi kitérőt tenni. Az állampolgári közteherviselésben három alapvető adónem ismeretes: a vagyonadó, a jövedelemadó és a fogyasztási adó. A vagyonadó megfelelő alkalmazása a vagyonos réteg tehervállalását célozza. Ez az adónem például jelentős a brit adózásban. Nálunk ez az adó széles körben nem tölthet be lényeges szerepet, mert nagyon magas a lakástulajdonnal rendelkezők aránya és nem célszerű a viszonylag kis értékű lakásingatlanokat adóztatni. Megjegyzendő, hogy a Fidesz ellenzékben komoly politikai harcot viselt az ingatlanadó ellen, míg jelenleg a Fideszes polgármesterek széles körben - csak más néven - kirótták ezt az adót. /Ez olyan, mint a felsőoktatási tandíj, amely mint kifejezés tiltott, de a nappali tagozatos hallgatók többsége átlagosan tanévenként 400 ezer forint költségtérítést fizet./

A másik jelentős adónem a személyi jövedelemadó. A fejlett demokráciákban ez az adó progresszív, azaz a magasabb jövedelemmel rendelkezők nagyobb részt vállalnak a közteherviselésből. A jövedelemadó ezért szinte kivétel nélkül többkulcsos, sok helyen 3-4, Franciaországban 5 kulcsos. Jellemző még, hogy az alacsony keresetűek valamilyen kedvezményben, adójóváírásban részesülnek. Nálunk 2002-től a minimálbér adómentes volt, és az átlagkeresetig adójóváírás is érvényesült. Azzal, hogy a Fidesz egykulcsossá tette a jövedelemadót, a magas keresetűek lényegesen kisebb mértékben járulnak hozzá a közkiadásokhoz, mint az Európai Unió más országaiban. Az Orbán kormány ugyanakkor a bevezetést összekötötte egy rendkívül igazságtalan, egyben közgazdasági tartalmát tekintve is dilettáns intézkedéssel. Nem csupán azt tette, hogy lemondott a magas keresetűek által korábban befizetett adóról, hanem egyben az így kieső állami bevétel számottevő részét mintegy Robin Hood-adóként beszedi az alacsonyabb keresetűektől. Ennek következményeként az átlagos keresetszintig, - amely a foglalkoztatottak kétharmadát érinti - jelentősen csökkent a nettó bér. Az arányosnak nevezett adórendszer bevezetésének évében, 2011-ben a versenyszférában a fizikai dolgozók reálkeresete 2,1%-kal csökkent, míg a szellemi dolgozóké 8,7%-kal emelkedett. A közszférában nem alakult ki jelentős különbség e két állománycsoport között. Mivel ott nem nőttek az illetmények, a reálkereset 5,5%-kal visszaesett.

A kieső bevételeket a kormány a fogyasztási adók emelésével kompenzálta. Az általános fogyasztási adó alapkulcsát 27%-ra emelték, amellyel nálunk van nemzetközileg a legmagasabb áfa kulcs. Fokozatosan és jelentősen emelték a jövedéki adókat. A fogyasztási adónak az a sajátossága, hogy azt mindenki egyenletesen viseli. A Fidesz ezzel olyan adószerkezetet állított elő, amelyben érzékelhetően megnőtt a fogyasztási adók súlya. Amíg 2010-ben az állam jövedelemadó bevétele elérte a fogyasztási adók 58%-át, addig a múlt évben már csupán 41,8% volt ez az arány. Ezáltal három év alatt a lakossági adókban olyan kettős adóátrendeződés ment végbe, amely kétszeresen sújtotta az átlagosnál kevesebbet keresőket, és nehezítette a munkajövedelemmel nem rendelkezők helyzetét. A jövedelemadók és a fogyasztási adók között végbement egy 500 milliárdos átcsoportosítás, és a személyi jövedelemadó alanyok között is mintegy 300 milliárdos átrendeződés történt. Mindkét adótípusnál a magas keresetűek voltak a kedvezményezettek, az ő terheik csökkentek.

A kezdeti adócsökkentések látványos kudarcba fulladtak az eredeti célkitűzésekhez képest. Ez is siettette a nyugdíjvagyon erőszakos államosítását, melyből pótolták a kieső bevételeket. Ugyanakkor a kormány megpróbált újabb adóbevételekhez jutni, miközben tartani akarta az adócsökkentések látszatát, és ragaszkodott ahhoz a teóriához, hogy nincsenek megszorítások. Az első radikális intézkedés a pénzintézeti különadó bevezetése volt. Azon túlmenően, hogy a törvényt visszaható hatállyal vezették be, mindjárt az első évben 182 milliárd forint többletadó fizetésére kötelezték a hitelintézeteket, és a négy év alatt összesen 750 milliárd forintot fizettettek be ezen a címen a költségvetésbe. Mivel a kormány egyre növekvő étvágyának, a dilettáns gazdaságpolitikából adódó államháztartási gazdálkodási zavaroknak a következtében újabb és újabb bevételekre volt szükség, a múlt évben újabb adónemet, a tranzakciós illetéket vezették be, amely 260 milliárd forintos kötelezettséget rótt az érintettekre. A bankadó súlyos következményekkel járt a gazdaságra. A kormány eredetileg ideológiai és kommunikációs céllal is fontosnak tartotta a bankok elleni szabadságharcot, de nem számolt a következményekkel. Később azt állította, hogy a bankadó a saját sikeres innovációja, amelyet kezdetben támadtak az Európai Unióban, majd szép csendben egyre több ország bevezette. Ez az állítás is csupán egyike az Orbán által emlegetett legendáknak, a valóság egészen más. A bankadót már az előző ciklusban is alkalmazta a kormány, a Fidesz csupán annyit tett, hogy brutális méretűvé, ezáltal diszfunkcionálissá tette. Európa több országa is alkalmazza a hitelintézeti adót, de azok csaknem egy nagyságrenddel kisebbek a jelenlegi magyar adómértéknél. Ausztriában például egy kilencede a hazainak. Az ésszerűtlen különadó kárvallottja egyértelműen a magyar gazdaság. Az elmúlt 3 évben olyan mértékben visszaszorult a vállalati hitelezés, hogy az önmagában is visszafogja a növekedést. Igaz, a gazdaság stagnálása nem csupán a hitelezés hiányán múlik, de fontos eleme annak, és tükrözi a kormányzati gazdaságpolitika szakszerűtlenségét. A tranzakciós illeték bevezetése tipikus rögtönzés eredménye. Egy ideje már láthatóan azt keresi a kormány, honnan lehet biztos bevételhez jutni. Hiába kommunikálja azonban újabb és újabb rohamok indítását a bankok ellen, a rendkívüli adók szétterülnek az egész gazdaságra, és a lakosságra is. A múlt évben például a pénzintézeti szolgáltatások árszintje egészen kiemelkedő mértékben, 36%-kal emelkedett.

A kormány adórendszert érintő másik innovációja az ágazati különadók bevezetése. Míg Orbán társadalomfilozófiája a XX. század első feléhez, a Horthy rendszerhez kötődik, addig gazdaságfilozófiája a XIX. század első felét, a magyar ipart protekcionizmussal támogató, integrációellenes, a termelő ágazatokat preferáló szemléletet tükrözi. Orbán munkaalapú társadalmat vizionál, amelyet szembeállít a segélyalapú társadalommal. Azon túlmenően, hogy a jelen helyzet inkább a közmunka alapú társadalom felé mutat, a miniszterelnök a munkán láthatóan a fizikai munkát, illetve a termelő tevékenységet érti. Ennek a filozófiának kormányzati magatartássá tétele a biztos lemaradásunk záloga. A fejlett gazdaságokban ma a bruttó hazai termék 70%-a a szolgáltatási szektorban keletkezik, és ott képződik a jövedelem ennél is nagyobb hányada. Ennek ellenére a magyar kormány azokat az ágazatokra vetette ki mindjárt a kezdetben a különadókat, amelyekhez az innováció és a beruházások jelentős része kötődik. Extra adó fizetésére kötelezték a hírközlés, az energetika és a kiskereskedelem területén működő vállalkozásokat. Már az első évben 152 milliárd forintot fizettek be az érintett cégek az államkincstárba. Az első eredményeket már a következő évben elkönyvelhette a kormány: 2011-ben a pénzügyi ágazatban a beruházások volumene 18,4%-kal, az infokommunikáció területén 14,3%-kal, az energetikában 8,1%-kal, míg a kereskedelemben 4,9%-kal visszaesett. Az már csupán a Fidesz kormány szemléletét és jogfelfogását mutatja, hogy a kereskedelemben kivetett különadót az akkor még megdöbbentő, ma már megszokottá vált egyedre szabott jogalkotással úgy vezették be, hogy az a kormánypárthoz igen közeli CBA láncot ne igen érintse. A különadó anakronizmusát mutatja, hogy a négy ágazat extra adója meghaladja az egész nemzetgazdaságból beszedett társasági nyereségadó volumenét

A kormány folyamatosan azt állítja, hogy a vállalkozásokat sújtó adók nem érinthetik a lakosságot, ennek ellenére – a piacgazdaság természetéből következően – a terheket végső soron a fogyasztók állják. Ez így van a távközlési díjakba épített adókkal, valamint az energiaszolgáltatókra kirótt adónemekkel is. Ezért is emelkedett az elmúlt években a háztartási energia ára. A Fidesznek azt az állítását, hogy a kormányra kerülésüket követően azonnal megállították a gázárak emelkedését, a tények cáfolják. Három év jelentős áremeléseit követően fedezték fel a rezsicsökkentési kampányban rejlő politikai haszonszerzés lehetőségét. A földgáz 2013. évi átlagára ugyanis 19,9%-kal haladta meg a négy évvel korábbit. /Azaz a rezsicsökkentés úgyis felfogható, hogy a kormány most visszaadja az eddigi áremelés egy részét. Ehhez még az is hozzátartozik, hogy a világpiaci árak jelentős mérséklődését a Fidesz kormány a saját jótéteményeként adja el a lakosságnak./

Az adóemelések terheit tehát végső soron a családok viselik, mert fogyasztóként - legalábbis áttételesen - őket sújtja. Természetesen folyamatosan kivetettek a lakosságot közvetlenül terhelő adókat is. Sokat emlegettük a 40 új adónemet, hiszen kisadók sokaságát rótta ki a kormány a chipsadótól a telefonadón keresztül a biztosítási adóig, vagy éppen a tranzakciós illetékig. A Fidesz azt a logikát követte, hogy a széles körre szétterülő, egyenként nem túl nagy összegű adók nem tűnnek olyan súlyosnak, így magabiztosan állíthatják, hogy nincs megszorítás. Ugyanakkor alkalmaztak széles körben ható jelentős adó-, illetve járulékemelést is. Ilyen volt a már említett 2 százalékpontos áfa növelés és a nyugdíjjárulék 10%-ra emelése a korábbi 9,5%-ról. A múlt évben azután csendben eltértek az egykulcsos adótól is: megszüntették a nyugdíjjárulék fizetésénél korábban mindig alkalmazott felső határt. Mivel a társadalombiztosítás önállóságát felszámolták, és a járulékfizetéssel nem jár együtt a szolgáltatás, így a járulék plafon eltörlése valójában második adókulcs bevezetését jelenti a havi 600 ezer forintnál magasabb jövedelmekre. A kormány és maga a kormányfő továbbra is egykulcsos, arányos jövedelemadóról beszélnek; ez a Fidesz kommunikációjának az innovációja: a kijelentéseknek nem kell feltétlenül szinkronban lenniük a valósággal. A lényeg, hogy minden megszólaló ugyanazt, szüntelenül ismételve, kellő magabiztossággal mondja.

Ha végül arra is kíváncsiak vagyunk, hogy mennyibe került nekünk az adócsökkentések kormányának ez irányú tevékenysége, akkor ez mintegy 2 000 milliárd forint a ciklus folyamán. Ennek a többletadónak több mint a felét közvetlenül vagy közvetve a lakosság állta. Ami pedig az adóadminisztrációt illeti, ezt viszonylag könnyű megítélni. A miniszterelnök abbéli ígérete, mely szerint az adóbevallás elfér majd egy söralátéten, még akkor sem valósult meg, ha söröshordó alátétre gondolt. Az adóadminisztráció egyszerűsítését illetően elegendő talán két gyöngyszemre utalni: az egyik a pénztárgépek kötelező bekötése az adóhatósághoz, amelynek első kijelölt határideje 2013. január 1-je volt, és talán reális esély van a 2015. januári indulásra. A másik példa az adóhatóság utóbbi években kialakult ellenőrzési gyakorlata, amely a bürokrácia tobzódásának hamisítatlan jeleit mutatja.

A bejegyzés trackback címe:

https://helyzetkep.blog.hu/api/trackback/id/tr395875460