A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A múlt év februárban kiemelkedő mértékben nőttek a keresetek; a KSH jelentése szerint a bruttó átlagkereset megközelítette a félmillió forintot, a közszférában a keresetek több mint másfélszeresükre emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. A keresetek ilyen mértékű növekedésének kimutatását a KSH akkor arra alapozta, hogy mintegy félszázezer hivatásos katona és rendvédelmi dolgozó kapott 6 havi illetményének megfelelő egyszeri juttatást. A statisztikai számbavételben ez azt jelentette, hogy a közszférában dolgozók 8%-a az első két hónapban 8 havi illetményt kapott, azaz az előző év azonos időszakához képest keresetük több mint négyszeresére, 300%-nál is nagyobb mértékben emelkedett. Ez értelemszerűen nem csupán a költségvetési intézményekben dolgozók, hanem a teljes alkalmazotti kör kereset adatát is torzította. A valós képet az adta volna, ha a KSH publikálja a februári kereset adatokat a „fegyverpénz” figyelmen kívül hagyásával. A KSH ezt a mulasztást az idei februári gyorsjelentésében pótolta, és utólag kiszámolva a fegyverpénz hatását azt közölte, hogy a bruttó kereset 14,8 százalékponttal, míg a nettó kereseté 15,2 százalékponttal lenne magasabb e tétel figyelembevételével. Sajnálatos, hogy a statisztikai szolgálat az országgyűlési választások időszakában erre a módszertani problémára nem figyelt fel.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

Az MNB adatai szerint a múlt évben rendkívüli mértékben romlott a fizetési mérleg és jelentősen nőtt az ország külső adóssága. A folyó fizetési mérleg hiánya a múlt év végén 13,7 milliárd eurót tett ki az egy évvel korábbi 6,9 milliárd euróval szemben, azaz több mint a kétszeresére, 119,5%-kal nőtt egyetlen év alatt és több mint nyolc és félszeresére, 774,1%-kal emelkedett két év alatt. A korábbi években a külkereskedelmi egyenleg aktív volt, a múlt évben a passzívum 6,9 milliárd euró volt, azaz a külkereskedelmi forgalom egyenlege számottevően, 7,3 milliárd euróval romlott. A bruttó államadósság a múlt év végén 48 837 milliárd forint, az egy évvel korábbi 42 321 milliárd forinttal szemben, azaz az államadósság a múlt évben 6 516 milliárd forinttal nőtt. A bruttó államadósság december végén a GDP 73,3%-át tette ki, amely a száguldó infláció következtében 2 százalékponttal alacsonyabb a 2021 végi értéknél.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

2020-ban – a KSH korrigált adatai szerint – 4,5%-kal csökkent a GDP, míg a következő évben a bruttó hazai termék volumene 7,1%-kal emelkedett. A 2021. évi gazdasági teljesítmény 2,3%-kal haladta meg a két évvel korábbit. 2022 első negyedévében a bruttó hazai termék – szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint – 1,4%-kal emelkedett az előző negyedévhez, és – az alacsony bázishoz képest – 7,9%-kal a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. A második negyedévben a GDP 0,6%-kal nőtt az előző negyedévhez, és 6,1 %-kal a megelőző év azonos időszakához viszonyítva. A harmadik negyedévben a bruttó hazai termék 0,7%-kal zsugorodott az előző negyedévhez, és 3,7%-kal bővült az egy évvel korábbihoz képest. A negyedik negyedévben – előzetes adatok szerint – a GDP 0,4%-kal csökkent az előző negyedévhez, és 0,8%-kal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A múlt évben 4,6%-kal emelkedett a bruttó hazai termék volumene, és ami kedvezőtlen: a növekedést a fogyasztás vezérelte. Az idei évben – jelentős gazdaságpolitikai fordulat hiányában – az első fél évben mindenképpen gazdasági visszaesésre, míg az év egészében – jó esetben – stagnálásra  zámíthatunk a múlt évinél magasabb, 17-20%-os infláció, számottevően emelkedő adósságszolgálat és csökkenő reálkeresetek mellett, ami uniós források hiányában fokozódó társadalmi feszültségekhez, a jövedelmi olló tovább-nyílásához vezet a közszolgáltatások gyorsuló leépülése mellett.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A kormány dilettantizmusát jól mutatja a költségvetési politika. Az idei költségvetési törvényt a múlt évben a tavaszi ülésszak végén fogadta el az országgyűlés olyan paraméterekkel, amelyeknek már a beterjesztéskor sem volt realitásuk, mint az 5,2%-os infláció, a 3,5%-os államháztartási hiány, a 4,1%-os gazdasági növekedés vagy a 377,1 forint/euró árfolyam. A múlt év végén veszélyhelyzeti kormányrendelettel módosult a költségvetési törvény, majd váratlanul január elején mégis benyújtották az országgyűlésnek a múlt évben elfogadott költségvetési tv. módosítására irányuló javaslatot, amely sajátos módon, jelentős mértékben átírja a december 29-én – tehát a törvényjavaslat parlamenti benyújtását megelőzően mintegy két héttel korábban – kihirdetett költségvetés előirányzatait. A megoldásra váró problémák sorában a másik kritikus kérdés a vágtató infláció és a magyar fizetőeszköz árfolyamának jelentős leértékelődése. A kormány 2010 óta következetesen képviselte a forint folyamatos leértékelésének politikáját, mint olyan eszközt, amivel növelheti a saját gazdaságpolitikai mozgásterét. A mai 25%-hoz közelítő infláció gyökereit nem a nemzetközi körülményekben, és főleg nem az Ukrajnában zajló háború földrajzi közelségében kell keresni. 2020 januárjában, tehát a járvány kitörése előtt, Magyarországon 4,7% volt a fogyasztói árindex, a tagországok között a legmagasabb, és csaknem háromszorosa az uniós átlagnak. Ugyanígy a forint árfolyamának folyamatos leértékelődése zajlott – a kormány és a jegybank szándékával egyezően – egészen a múlt év tavaszáig. Az utóbbi hónapokban a forint árfolyammozgására csak korlátozottan képes hatással lenni a jegybank: igaz a magyarországi monetáris politika későn reagált a gyorsuló inflációra, így 2022-ben már a környező országokhoz képest a legnagyobb alapkamat-emelést hajtotta végre, mégis a magyar fizetőeszköz értékelődött le a térségben a legnagyobb mértékben.

*

A múlt évben 88 400 gyermek született, 5%-kal kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. Az utóbbi évtizedben ez a legalacsonyabb születésszám. A születési arányszám 9,1‰ volt, 0,5 ezrelékponttal alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Évkezdettől 64 100 házasságot kötöttek, számottevően, 11 %-kal kevesebbet, mint egy évvel azelőtt. A házasságkötési arányszám 6,6‰ volt, 0,8 ezrelékponttal maradt el az egy évvel korábbitól. A múlt évben 135 700 halálesetet anyakönyveztek, a magas bázishoz viszonyítva 12,8%-kal kevesebbet, mint egy évvel korábban. A halálozási arányszám 14‰ volt, 2 ezrelékponttal alacsonyabb, mint 2021-ben. A halálozási arányszám a pandémia két évét leszámítva az elmúlt 30 évben mért legmagasabb érték. A csecsemőhalálozási arányszám 3,6‰ volt, 0,3 ezrelékponttal nőtt az egy évvel azelőttihez viszonyítva. A népességszám a természetes fogyás következtében 2022-ben 47 300 fővel csökkent, ami az egy évvel korábbinál 1,5 ezrelékponttal kisebb ütemű, 4,7‰ volt.

 

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

 

 

 

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

Kritikus folyamatok zajlanak a világgazdaságban. Tizenegyedik hónapja tart és egyre súlyosbodik Oroszország Ukrajna ellen kirobbantott háborúja. A globális gazdaság növekedésének kilátásai – többek között az Európában háromnegyed évszázada nem tapasztalt hódító háború hatására – a korábbi évekénél lényegesen kedvezőtlenebbé váltak. A fejlett gazdaságokban a 40 év óta legmagasabb infláció alakult ki, melyet az energiahelyzet bizonytalansága és az agrártermékek piacán beállt változások, a kínálat szűkülése idézett elő. A kezdetben átmenetinek gondolt jelentős infláció hosszabb távon is meghatározó maradhat, igaz, bizonyos jelek a fejlett országokban az áremelkedés ütemének tetőzésére utalnak. Az orosz földgáz aránya az Európai Unió tagországaiban a múlt év folyamán jelentősen, 40%-ról 8% alá csökkent, ezáltal a vártnál gyorsabban enyhült az európai térség függése az orosz energiahordozóktól. Az érintett országokban a gazdaságpolitika fontos feladata az árnyomás mérséklése, miközben egyidejűleg szükséges a pandémia nyomán kialakult államháztartási hiány csökkentése is. Ennek következtében előtérbe kerül a szigorúbb monetáris és fiskális politika, melynek szükségszerű következménye a kereslet csökkenése és a gazdasági növekedés lassulása. A fejlett gazdaságokat jelentős mértékben sújtó infláció, a magas államháztartási hiány és a súlyosbodó energiaválság egyidejű hatása miatt egyre nagyobb a kockázata annak, hogy egyes országok átmeneti recesszióba süllyednek.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A magyar gazdaság az év közepére kritikus helyzetbe került. A kormány 12 éve folytatott gazdaságpolitikájának veszélyei eddig is nyilvánvalóak voltak, és ezek a kockázatok nyár óta szinte egyidejűleg és egymás hatását erősítve sújtják a társadalmat. A következmények okozói között a legsúlyosabb az Európai Unióval szemben tanúsított egyre konfrontatívabb kormányzati magatartás, amelynek nyomán fennáll a veszélye annak, hogy Magyarország kisodródik az Európai Unióból, de legalábbis a perifériára kerül. A kormány ennek ellenére nem hagy fel a Brüsszelt hibáztató, sőt vádoló politikájával, az Unió transzparencia és jogállamisági elvárásaival látszólag összhangban lévő engedményekkel próbál eredményt elérni, azaz mielőbb a nélkülözhetetlen forrásokhoz jutni. Ehhez társul az is, hogy a választást megelőző nagymértékű osztogatás következtében az állam gazdasági mozgásterét csökkentő negatív forgatókönyvek szinte egyszerre valósulnak meg; ezek nyomán a gazdaságpolitika irányítása már több hónapja kicsúszott a kormány kezéből. A megoldásra váró problémák sorában az egyik kritikus kérdés a vágtató infláció és a magyar fizetőeszköz árfolyamának jelentős leértékelődése.

A kormány 2010 óta következetesen képviselte a forint folyamatos leértékelésének politikáját, mint olyan eszközt, amivel növelheti a saját gazdaságpolitikai mozgásterét. A mai kétszámjegyű infláció gyökereit nem a nemzetközi körülményekben, és főleg nem az Ukrajnában zajló háború földrajzi közelségében kell keresni. 2020 januárjában, tehát a járvány kitörése előtt, Magyarországon 4,7% volt a fogyasztói árindex, a tagországok között a legmagasabb, és csaknem háromszorosa az uniós átlagnak. Ugyanígy a forint árfolyamának folyamatos leértékelődése zajlott – a kormány és a jegybank szándékával egyezően – egészen ez év tavaszáig. Az utóbbi hónapokban a forint árfolyammozgására már nem képes hatással lenni a jegybank: igaz a magyarországi monetáris politika későn reagált a gyorsuló inflációra, így ez évben már a környező országokhoz képest a legnagyobb alapkamat-emelést hajtotta végre, mégis a magyar fizetőeszköz értékelődött le a térségben a legnagyobb mértékben. Ezzel a piac kimondta, hogy hiteltelennek tartja a jegybank és a kormány gazdaságpolitikáját egyaránt. Ha a kormánynak nem sikerül rövid időn belül stabilizálni a forint helyzetét, és érdemi lépéseket tenni a vágtató infláció csillapítására, akkor bekövetkezhet a magyar gazdaságban a spontán euróizáció, és a gazdasági szereplők széles körében az euró válik a szerződésekben a dedikált fizetőeszközzé.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

Az élelmiszerek fogyasztói ára szeptemberben az általános infláció közel kétszeresével, 35,2%-kal emelkedett az egy évvel korábbihoz képest. A kenyér ára 76,2%-kal, a sajtoké 68%- kal, a vajé 66,3%-kal, a sertészsiradéké 63,5%-kal, a margariné 61,2%-kal, a száraztésztáé 60,2%-kal, a tojásé 53,7%-kal, a péksüteményeké 48,1%-kal, a marhahúsé 46,6%-kal, a rizsé 44,9%-kal, a baromfihúsé 42,9%-kal, a tejé 42,1%-kal, a száraz hüvelyeseké 40,9%-kal, a burgonyáé 39%-kal, a fűszereké és ételízesítőké 36,9%-kal, a halé 32,1%-kal, a szalonnáé 28,4%-kal, a dióé, a máké és a mogyoróé 28%-kal, a munkahelyi étkezésé 26,4%-kal, a gyümölcs- és zöldségleveké 26%-kal, az éttermi étkezésé 25,7%-kal, az üdítőitaloké ugyancsak 25,7%-kal, a párizsié és a kolbászféléké 25,1%-kal, a szalámié és a sonkáé 24,5 %-kal, a friss zöldségé 23,7%-kal, a liszté 23,1%-kal, a sertéshúsé 22,4%-kal, a teáé 19,7%-kal, a csokoládéé és a kakaóé 19,1%-kal, az eszpresszókávéé 1 8,5%-kal, a friss hazai és déligyümölcsöké 1 8,1%- kal, a cukoré 10,9%-kal, az étolajé 5%-kal emelkedett. A dohányáruk ára szeptemberben 11,1%-kal, az égetett szeszesitaloké 14,7%-kal, a sörféléké 18,4%-kal, a boroké 15,3%-kal, az újságoké és a folyóiratoké 14,1%-kal, a virágoké és dísznövényeké 21,2%-kal, a gyógyszereké 4,6%-kal, a tanszereké és az írószereké 20,8%-kal volt magasabb, mint egy évvel korábban; a ruházkodási cikkeké ez idő alatt 6,7%-kal emelkedett.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A belföldi vendégek az első hét hónapban 8 608 ezer éjszakát töltöttek kereskedelmi szálláshelyeken, ami 55,3%-kal haladta meg az egy évvel korábbit. A kereskedelmi szálláshelyek bruttó árbevétele évkezdettől 239 milliárd forintot tett ki, folyóáron 140,3%-kal többet, mint egy évvel azelőtt.
pandémia okozta visszaesést követően látszólagos javulást tükröző adatok azonban több ellentmondó tendencia eredői: az egy vendég által eltöltött átlagos tartózkodási idő összességében 1,5 %-kal csökkent. Bár ezen belül a külföldiek 86,3%-kal hosszabb ideig vették igénybe a különböző szálláshelyek szolgáltatásait – amelyben nyilvánvalóan közrejátszott a forint árfolyamromlása –, addig a belföldi vendégek átlagos tartózkodási ideje – összefüggésben a jövedelmek vásárlóerő értékének csökkenésével – 25,7%-kal rövidült. Bruttó értékben 1,1%-os mérséklődés mutatkozott az egy vendég által ezen intézményekben elköltött összeg nagyságában is. Amennyiben azonban figyelembe vesszük az első hét hónap összesített inflációját, a csökkenés reálértékben 10,4%.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A pandémia hatására kialakult gazdasági válság következtében inflációs nyomás nehezedik a fejlett országokra, és amennyiben tartóssá válik, megnehezíti a válság leküzdését. Hazánkban a túlfűtött gazdasági növekedés valamint a forintgyengülés következtében már negyedik éve jelen van az árnyomás, amely a fogyasztói árakat a pandémia megjelenését megelőzően is magasan tartotta. Erre utal a hosszabb ideje stabilan magas maginfláció, valamint az élelmiszerek és a szolgáltatások árának tartósan emelkedő szintje egyaránt. Az Európai Unióban a fogyasztói árak júliusban 9,8%-kal, míg az eurózónában 8,9%-kal emelkedtek az egy évvel korábbihoz képest. Az Eurostat módszertana szerint számított 14,7%-os magyar infláció júliusban az Európai Unió tagországai között a felső harmadban volt.

Az Európai Unió tagállamainak fogyasztói számára a júliusi élelmiszerárak 12,8%-kal, az eurózónában 11,5%-kal emelkedtek az egy évvel korábbiakhoz viszonyítva, ezzel szemben a hazai fogyasztók számára összehasonlítható szerkezetben 28,7%-kal voltak magasabbak az egy évvel azelőttinél, azaz tagállami összevetésben az élelmiszerek és alkoholmentes italok éves uniós árváltozásának több mint kétszerese volt a magyar fogyasztói árak emelkedése.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

Napjainkban pedig különös aktualitást kapott a kormánynak az az intézkedése, mellyel 2013. január 1 -től hatósági árat vezetett be a lakosság által fogyasztott áramra és gázra. Akkor ezzel valóban csökkent a családok rezsiköltsége. A következő években azonban jelentősen mérséklődött az energia és az energiahordozók világpiaci ára. Ennek ellenére akkor a hazai fogyasztói árak nem csökkentek, így a magyar családok hosszú ideig a valós piaci árnál magasabbat fizettek a rezsire. A kormány azonban ebből a valóságosan is extraprofitból nem képezett tartalékot, nem helyezte azt például egy energia-tartalékalapba – lehetőségként gondolva az esetleges későbbi áremelkedésre, vagy az alacsonyabb jövedelmű rétegek létbiztonságához történő forrásteremtésre. Amikor újra emelkedésnek indultak az energiaárak, a kormány hatalomtechnikai eszközként tekintett a rezsire, és elhitette a választókkal, hogy az energia ára csak kormányzati akarat kérdése. Kommunikációjával azt sulykolta a társadalom felé, hogy különleges politikájával a határokon megállíthatja a kellemetlen változást, nálunk mindig korlátlanul lesz olcsó energia. Ez a politika a kormány szándékának megfelelően e téren is a magasabb jövedelműeknek adta a nagyobb támogatást, és nem ösztönzött az energiatakarékosságra. Vezető kormánypárti politikusok nem véletlenül említették „klímahisztinek” a környezet védelméért folytatott nemzetközi erőfeszítéseket. A kormány évekig nem tett semmit a lakások energetikai korszerűsítéséért, sőt még az Európai Uniótól e célra kapott támogatást is önkényesen átcsoportosította az állami épületekre. Emellett valótlanul állította azt is, hogy Oroszországtól a világpiaci árnál sokkal olcsóbban kapjuk a kívánt mennyiségben a gázt. Miután a hibás gazdaságpolitika és a hatalomban maradásért folytatott választási támogatás-osztogatás után ellehetetlenült az ártámogatás fenntartása, a kormány ismét hibás döntést hozott, mert továbbra is a fogyasztást, és nem a – rászoruló – fogyasztókat támogatja, oly módon, hogy a jelenlegi helyzetben a fogyasztási helyek és nem a családok, a háztartások a támogatás címzettjei. A rezsicsökkentés törvényszerűen bekövetkezett kudarca azért is tanulságos, mert tükrözi a kormány viszonyát a piacgazdasághoz. De nem ez a legnagyobb gond. Az eltelt 12 év súlyos kudarca a versenyképességben bekövetkezett térvesztés, az Európához történő gazdasági  felzárkózás lassúsága, a gyorsuló lemaradásunk a kelet-közép-európai térség országaihoz képest. Amikor a gazdasági fejlettség első mérésére került sor az Eurostat koordinálásával az 1995. évi gazdaságstatisztikai adatok alapján, akkor a 13 ország között az egy főre jutó bruttó hazai terméket tekintve a 3. helyen voltunk Csehország és Szlovénia mögött. A 2020. évi adatok alapján Magyarország a térségben a 6. helyen van, míg az azóta elsődlegessé vált rangsort megalapozó mutatóban, a háztartások egy főre jutó fogyasztásában a 12. helyen. Azaz a ma általánosan alkalmazott fejlettségi mutatóban az Európai Unió tagországai között az utolsó előtti helyen állunk, és csak Bulgáriát előzzük meg.

A társadalmi-gazdasági folyamatok alakulásáról készített teljes összefoglalót IDE kattintva töltheti le.

süti beállítások módosítása